Esettanulmány:

22 ezer ft hirdetésből,
több, mint
1 millió ft extra bevétel
a szalonban
1 hónap alatt

Avagy, hogyan értük el az ügyfelünkkel, hogy alig több, mint 20 ezer ft Facebookon elköltött hirdetési költségből több, mint 1 millió ft értékű időpontfoglalás érkezett, mindössze 3 hónappal az együttműködésünk megkezdése után?

A cikk 2020-ban íródott, így mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy azóta jelentősen emelkedtek a hirdetések elérési költségei. 2022-ben már magasabb büdzsével kell számolni, azonban az esettanulmányban leírtak még ma is megállják a helyüket és elolvasása után biztosan sok ötlettel gazdagodik az olvasó.

Előszó

Szia!

Üdvözlünk a BeautyPRO Marketing oldalán!

Szépségipari vállalkozó vagy, a szolgáltatásod kifogástalan, viszont úgy érzed, hogy a marketinged és a vendégszerzésed működhetne eredményesebben? 

Akkor ez a cikk neked szól!

Vágjunk is bele!

Nyerges Viktor és Ferencz Tamás - BeautyPRO Marketing

Az ügyfél megkeresése:
Ivánkó Eliz - sminktetováló

Eliz még 2019 őszén keresett meg minket azzal, hogy bár vannak rendszeresen új vendégei a szalonban, mégis úgy érzi, hogy többet is ki lehetne hozni belőle marketing szempontból.

Mielőtt bármilyen részletbe belemennénk, egy dolgot tisztáznunk kell. 

Egy szépségipari vállalkozás (és úgy általában egy vállalkozás) sikere gyakran nem arról szól, hogy a legtrendibb marketingtrükköket alkalmazza.

Ennél sokkal fontosabb, hogy az alapok a helyükön legyenek, és kiszámíthatóan, hatékonyan működjenek.

Általában már itt gyenge lábakon áll a legtöbb vállalkozás és Eliznél is ezt láttuk.

Az alapok nem voltak 100%-ig rendben, így az egész marketingrendszer nem tudott működni hatékonyan. Ez pedig azt eredményezte, hogy a lehetőségekhez képest lehetett volna több érdeklődő és ügyfél is a szolgáltatásokra. 

Eliz esetén a legsürgetőbb problémák dióhéjban:

Tehát ez volt a kiindulási alap, lássuk, hogy hogyan álltunk neki a munkának.

Hogyan oldottuk meg a felmerülő problémákat?

0. lépés: Egymás megismerése, célkitűzés

Elcsépeltnek hangozhat, de nincs ennél fontosabb lépés az ügyfeleinkkel való munkánkban!

Itt fektetjük le az alapokat, és rengeteg időt spórolhatunk, ha jól csináljuk.

Ebben az első lépésben:

1. Megismerjük az ügyfelet, a vállalkozását és az elakadásait – hogy kiderítsük, egyáltalán tudunk-e segíteni neki.

2. Ezután pedig javaslatokat teszünk arra vonatkozóan, hogy az online jelenlétének mely részei szorulnak fejlesztésre, és milyen marketing eszközöket kellene használnia.

Eliz esetében a megismerkedés során megtudtuk, hogy:

Majd miután megbizonyosodtunk arról, hogy tudunk segíteni neki a következő szintre lépni:

Így, hogy tisztáztuk az alapokat, az első kihívásra fordíthattuk a fókuszunkat, ami nem más, mint egy új weboldal felépítése.

1.lépés: Hatékony, gyönyörű weboldal elkészítése, amely prémium első benyomást kelt és eladja a szolgáltatásokat

Mely elemek fontosak egy weboldal esetében?

Ahogy már fentebb is írtuk, Eliznek az együttműködés kezdetekor már volt egy weboldala. Azonban ez a weboldal alkalmatlan volt arra, hogy hatékonyan értékesítse a szolgáltatásait. Nem a személyes márkájára épült, a dizájn elavult volt és számos dolog hiányzott belőle, amely ma már egy modern szépségipari weboldalnál alapvető elvárás.

Mely elemek fontosak egy weboldal esetében?

1.

Kötelező, hogy mobilbarát legyen az oldalunk!

A látogatók 80%-a ma már mobilról érkezik a weboldalunkra, ezért rendkívül fontos, hogy az oldalunk mobilbarát legyen, ne csak laptopon nézzen ki jól.

Ezt a régi oldal sajnos nem támogatta. Az oldalak közötti mozgás nehézkes volt, és a tartalom sok helyen szét is volt csúszva. Az új oldal viszont már mobilon, tableten és asztali számítógépen is teljes élményt nyújt.

Az új weboldal (katt nagyításhoz)

2.

A dizájn legyen modern, letisztult, megnyerő, ami tökéletes első benyomást ad a látogató számára!

A vendégeid legtöbbször előbb találkoznak a weboldaladdal, mint veled vagy a szalonoddal. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tökéletes első benyomást keltsünk.

Ha az érdeklődők egy régi, elavult weboldallal találkoznak, akkor megkérdőjeleződik az igényességünk és szolgáltatásunk minősége is.

Ezen mindenképpen változtatni kellett a régi oldalon. Az új weboldal dizájnja már modern, letisztult, és jól tükrözi a szolgáltatás prémium minőségét.

Átalakítás előtt (katt nagyításhoz)

Átalakítás után (katt nagyításhoz)

3.

Legyen logikus és áttekinthető a menü!​

A régi oldal menüjében több olyan elem is van, ami nem ad értékes információt az érdeklődők számára és emellett hiányzik több olyan elem is, ami fontos, hogy megtalálható legyen.

Ilyen felesleges elem például a “professzionalizmus”, illetve a “hírek”.

Fontos hiányzó elemek például a “szolgáltatások”, a “rólam”, az “időpontfoglalás”, valamint az egy kattintással, pötyögés nélkül hívható telefonszám és az email cím.

Régi weboldal menüje

Átalakítás utáni menü

4.

Tükrözze hűen a szalon imidzsét, és szakember személyes márkáját!

A weboldalunknak meg kell tudnia győzni a látogatókat, hogy a szolgáltatásunk minősége kiváló, a vendégeink elégedettek a munkánkkal, barátságosak és kedvesek vagyunk, akihez bármikor fordulhatnak a kérdésükkel.

Nagyon fontos tudni, hogy az emberek kedves és barátságos személyektől szeretnek igénybevenni szolgáltatásokat és nem személytelen vállalkozásoktól. A szépségiparban ez hatványozottan igaz!

Ehhez a szükséges összetevők:

-a személy előtérbe helyezése,
-a megfelelő információk a megfelelő helyen
-ellenőrizhető forrású visszajelzések megjelenítése
-informatív és érzelmekre ható szöveg az oldalra, ami szinte a szalonba röpíti a látogatót

5.

Legyen szuper egyszerű időpontot foglalni és kapcsolatba lépni veled!

Nagyon fontos, hogy első pillantásra egyértelművé váljon a látogató számára, hogy hogyan tud időpontot foglalni, ne kelljen neki kutakodnia utána. 

Célszerű ezért több helyen, jól láthatóan elhelyezni cselekvésre felhívást “Foglalj időpontot”.

Az időpontfoglalást szuper egyszerűvé és kényelmessé kell tenni a látogató számára, amiben az online időpontfoglaló rendszer hatalmas segítségünkre van.

Az oldalunkba épített Facebook chat segítségével kényelmes és egyszerűen írhatnak nekünk a vendégek és az automatikus üzenetekkel akár automatikusan meg is válaszolhatjuk nekik a gyakran ismétlődő kérdéseket.

Online időpontfoglaló modul

Facebook messenger chat

Google Analytics

Facebook Analytics

6. Legyen marketingre felkészítve az oldal!

Egy weboldal marketingeszközök nélkül olyan, mint egy félkarú óriás.

Ha van egy weboldalunk, szeretnénk tudni, hogy hányan jártak az oldalon, milyen oldalakat néztek meg. 

Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy tudjuk mit kell optimalizálnunk, hogy a weboldal még jobb eredményeket hozzon, valamint így tudjuk releváns ajánlatokkal utánkövetni az oldallátogatókat Facebook és Google hirdetésekkel.

Ehhez a következő eszközöket építettük Eliz weboldalába:

  • a Google Analytics követőkódját, valamint
  • a Facebook pixelt

Töltsd le!

5+1 tipp, hogy megteljen foglalásokkal a naptárad (ingyenes 25 oldalas ebook)

Ebben az anyagban összesen 6 olyan marketingmegoldást gyűjtöttünk össze, amely amellett, hogy a vendégek számában mérhető eredményt hoz, könnyen és viszonylag gyorsan a gyakorlatba is ültethető.

2.lépés: "Visszautasíthatlan" ajánlat kialakítása

A honlapnál is extrán fontos volt, de itt jön igazán képbe az, hogy miért is töltöttünk el annyi időt a 0. pontnál (egymás megismeréséve és a célkitűzéssel).

Csak így tudtunk segíteni abban, hogy egy 

igazán vonzó, szinte “visszautasíthatatlan ajánlatot alakítsunk ki Elízzel karöltve.

De mi is az a visszautasíthatatlan ajánlat?

Ez egy olyan ajánlat (lehet akár termék, vagy szolgáltatás), ami a célközönség igényeire van kitalálva, és egy nagyon fájó pontot minél ideálisabb módon megold a számukra.

Egy vállalkozás esetében lehet tökéletes a hirdetés, vagy a weboldal, de a visszautasíthatatlan ajánlat nélkül mit sem ér az egész.

Minden vállalkozásnak kötelező ezen gondolkodnia, és minél jobban kitalálnia, mert ezen állhat, vagy bukhat a sikerük.

Érdeklődőkből vendégeket csinálni csakis egy igazán jó "visszautasíthatatlan" ajánlattal lehet - ezt segítettünk kitalálni
Így nézett ki Elíz "termékpiramisa". (Utólag úgy gondoljuk, hogy az még tovább javíthatott volna az eredményeken, ha nem a fő szolgáltatást értékeljük le, hanem csomagban extra szolgáltatás adunk mellé nagyobb kedvezménnyel.)

Mi volt a visszautasíthatatlan ajánlat Elíz szalonja esetében?

Mivel a megismerkedésünk alatt kiderült, hogy az ajaktetoválás a legnépszerűbb ajánlata, és egy nagyobb kedvezménnyel könnyedén meg lehet mozgatni a vendégeit, ezért erre esett a választásunk.

Tehát a végső termékpiramis így nézett ki végül:

  1. Fő ” visszautasíthatatlan “ajánlat: ajaktetoválás, nagyobb kedvezménnyel —  elég jó ajánlat, amivel megéri élni
  2. Profitnövelő upsell ajánlatok: további szemöldök tetoválás, szemhéj tetoválás, ajakfeltöltés, thread lifting
 
 

Most, hogy már van egy szuperül működő honlapunk és egy visszautasíthatatlan ajánlatunk jó marketingstratégiával karöltve…

Ideje, hogy erről ne csak mi tudjunk, hanem a potenciális vendégek is!

3.lépés: Tűpontos hirdetések beállítása és tesztelése

A 21. századi online marketing egyik legtökéletesebb vívmánya, hogy óriásplakátok helyett tűpontos célzással tudjuk megszólítani azokat az embereket, akiket szeretnénk.

Ez pedig hatalmas lehetőség egy vállalkozás számára, hisz tálcán kínálhatjuk a legjobb szolgáltatásainkat azoknak, akiknek tényleg érdekes lehet!

Nézzük, hogy Elíz esetében ez hogyan nézett ki!

(A hirdetés elindítása előtt szükség volt még pár technikaibb előkészületre (Facebook oldal kipofozása, hirdetési fiók beállítása), amikbe nem megyünk bele részletesen, de nem is annyira fontosak az eredmény szempontjából.)

Elíz Facebook oldala

0.

Technikai előkészületek

A hirdetés elindítása előtt szükség volt még pár technikaibb előkészületre, amikbe nem megyünk bele részletesen, de dióhéjban amiket csináltunk:

  • Facebook üzleti oldal módosítása: Weboldalra vezető gomb beállítása, borítókép csere, profilkép csere, szolgáltatások felvétele, vélemények kérése a vendégektől.
  • Hirdetés technikai előkészítése: Facebook vállalkozáskezelő fiók létrehozása, Hirdetési fiók beállítása, Facebook utánkövető kódjának beillesztése a weboldalba.

1.

Landing (landoló oldal) elkészítése

A landing (tört magyarral landoló) oldal az ajánlatunkat részletesen bemutató oldal, amire a hirdetésünket kattintókat vezetjük.

Hogy mikre figyeltünk az elkészítésekor?

  • legyen rajta minden fontos információ az ajánlattal kapcsolatban
  • legyen határidőhöz kötve az ajánlat
  • természetesen mobilon is jól mutasson
  • legyenek megjelenítve rajta valós visszajelzések
  • legyen egyértelmű és szuper egyszerű az időpontfoglalás
Az ajánlatot bemutató landing oldal

2.

A célzás beállítása, hogy az ideális közönségnek jelenjen meg a hirdetés

A facebook lehetővé teszi számunkra, hogy a hirdetésünket, csakis az általunk kiválasztott érdeklődési körű, lakhelyű, nemű és életkorú embereknek jelenítsük meg, így tűpontosan azoknak jeleníthetjük meg a hirdetésünket, akik az ideális vendégjelöltjeink.

A kampányunkban 2 féle célzással futtattunk hirdetéseket:

1. Új érdeklődő szerző hirdetés

A célja az, hogy a landing oldalunkra vezesse az új érdeklődőket. 

A hirdetést 30-52 éves budapesti nőknek jelenítettük meg, akik érdeklődnek a

  •  “permanent makup”,
  • “sminkes”,
  • “rúzs”,
  • “szájfény”,
  • “lip balm”,
  • “lip vagy lip liner”
  • témák iránt.

1. Új érdeklődő szerző hirdetés célzása (katt a nagyításhoz)

2. Utánkövető hirdetés célzása (katt a nagyításhoz)

2. Utánkövető hirdetés

A Facebook hirdetésnél olyan opció is van, hogy emlékeztetni tudjuk azokat, akik már látták az ajánlatot, de nem cselekedtek.

Tehát olyan embereknek jelenítettük meg, akik az utóbbi 30 napban rákattintottak a fenti hirdetésünkre és a weboldalunkon jártak, de nem húzták meg a ravaszt.

3.

Hogyan néztek ki a hirdetések?

Mind a hideg hirdetésnél, mind a retargeting hirdetésnél ugyanazt a szöveget használtuk. A képet függőlegesen tükröztük a retargeting hirdetés esetén a jobb figyelem megragadás céljából.

Négy dolog, ami miatt ez a hirdetés sikeres volt:

  • Megvan benne a kihagyhatatlan ajánlat: aki kicsit is gondolkozott már ajaktetováláson, annak a 20.000 Ft kedvezmény egy elég jó ajánlat.
  • Határidőhöz van kötve az ajánlat: határidő nélkül mindenki hajlamos a halogatásra, viszont ha közeleg a határidő vége, akkor az emberek nagyobb valószínűséggel hozzák meg a döntést.
  • A szövegezés hangvétele kedves, közvetlen és látszik, hogy egy személytől származik nem egy személytelen vállalkozástól, ráadásul a képen is Eliz szerepel, tehát máris megismerhetik őt
  • Megszólítja a célközönséget: egyből azonosulni tudnak vele a Budapesten élő nők és tudják, hogy ez a poszt nekik szól

4.

Elköltött pénzösszeg, eredmények

A hirdetésekre naponta összesen 1400 Ft-ot költöttünk, amiből:

  • 1000 Ft-os napi költségkeretet határoztunk meg a hideg hirdetésre,
  • a retargeting hirdetésre pedig 400 Ft-ot.

A teljes kampány alatt összesen

22.448 forintot

költöttünk el a hirdetésekre, amely

14 időpontfoglalást

eredményezett csak ajaktetoválásra. A 14 vendégből 3 az ajaktetoválása után szemöldöktetoválásra is eljött.

A 22.448 Ft hirdetésre költött összeg a januári hónapban 1.135.000 Ft bevételt eredményezett.

A hirdetések teljesítménye (katt a nagyításhoz)

Január 20. 21:46: a kampány utolsó óráiban...

Mérföldkő!

Itt tartottunk kb. a közös együttműködés 3. hónapjánál és ekkorra értük el a cikk címében szereplő célt.

22.448 Ft-nyi Facebook hirdetésből Eliznek abban a hónapban összesen több, mint 1 millió Ft összegű szolgáltatás megrendelése volt.

Akár eddig is tarthatna ez a cikk, viszont még van 2 pont, ami minden szalon számára elengedhetetlen a hosszútávú sikeres működéshez, ezek közül az első nem más, mint az…

3+1.lépés: Email lista építése

Miután elértük a rövid távú célunkat, ideje volt, hogy a jövőre is gondoljunk.

Egy jó minőségű, aktív érdeklődőkkel teli email lista az egyik legnagyobb érték egy vállalkozás eszköztárában.

Miért?

Tehát nem volt kérdés, hogy Eliz esetében is az EMAIL LISTA BŐVÍTÉSÉ lesz a következő főszerep.

Miket tettünk ennek érdekében?

1. lépés:

Létrehoztunk egy letölthető anyagot, amit az érdeklődők email címért cserébe tudnak igényelni, és amit az igénylés után automatikusan kapnak meg emailben.

    1. fontos, hogy az anyag szorosan kapcsolódjon a szolgáltatáspalettához
    2. fontos, hogy értéket adó legyen, és tanuljon belőle az érdeklődő
    3. de mégis rövid és szórakoztató legyen, képekkel, grafikákkal, jó dizájnnal

2. lépés:

Ezután elkezdtük hirdetni facebookon

Íme az eredmények júliusig bezárólag:

  • 747 letöltés
  • 23.073 Ft elköltött összeg Facebookon
  • 30 Ft/feliratkozó költség

és ebből mindenféle extra kiadás nélkül 3 szolgáltatás megrendelés is történt.

Ebből is látszik, hogy az email lista bővítés nem csak hosszútávon kifizetődő eszköz, hanem akár már instant foglalásokat is eredményez.

És ez még csak a jéghegy csúcsa, mivel Eliznél csak pár hete vezettük be ezt a marketingeszközt, még sokkal nagyobb potenciál van benne hosszútávon.

3+2.lépés: Egyéb bevételi források beépítése a vállalkozás eszköztárába

Az utolsó, éppen aktuális pont (amiről tényleg már csak nagyon röviden fogunk szót ejteni), az az egyéb online bevételi források beépítése a szépségipari vállalkozások esetén.

Mire gondolok, ha “egyéb online bevételi forrás”-t említek?

Ezek mind-mind akár passzív bevételi forrásként is szolgálhatnak a fő szolgáltatások mellé, ami hatalmas lehetőség egy szalon számára, gyakorlatilag ajándék pénz, ha jól csináljuk (és mentőöv olyan időszakokra, mint pl. amit most a Koronavírus okozott).

Eliz vállalkozásában gyakorlatba ültetett eszközök:

Ezen kívül az ő szalonja számára rengeteg a lehetőség ilyen passzív bevételi források megteremtésére, amit idővel szeretnénk felépíteni, és aminek egy részén már gőzerővel dolgozunk a háttérben :).

Csak gondolj bele…

A te szalonod számára milyen extra bevételi forrásokat tudnál elképzelni?

Akár ha csak minden 5. vendéged megvenné az egyik általad használt és javasolt terméket, mekkora extra bevétellel tudnál számolni?

Összefoglalás - konklúzió

A fenti cikk célja az, hogy pontról pontra bemutassa, hogy milyen lépésekre van szükség, hogy egy szalon eredményeit jelentősen megnöveljük, akár pár hónap leforgása alatt.

Óriási bevételi különbségek tudnak kialakulni azon szalonok között akik, csak az utcáról betévedő vendégekre támaszkodnak és azok között, akik tudatosan gondozzák az online jelenlétüket és elkezdtek foglalkozni az online ügyfélszerzéssel.

Fontos látni: a sminktetoválás mellett számos más szépségipari területen lehet hasonló eredményeket elérni a megfelelő eszközök használatával.

Egyre többen látják már, hogy mennyire fontos komolyan venni a szalonjuk online marketingjét, azonban a többségük elakad, mert nem tudják, hogyan is kezdjék el. 

Itt a vége 🙂

Reméljük, hogy a cikkünk hasznos volt számodra és tudott egy kis inspirációt, ötleteket és motivációt adni ahhoz, hogy belekezdj a szalonod online marketingjébe.

Nyerges Viktor és Ferencz Tamás, szépségipari marketing specialisták

Töltsd le!

5+1 tipp, hogy megteljen foglalásokkal a naptárad (ingyenes 25 oldalas ebook)

Ebben az anyagban összesen 6 olyan marketingmegoldást gyűjtöttünk össze, amely amellett, hogy a vendégek számában mérhető eredményt hoz, könnyen és viszonylag gyorsan a gyakorlatba is ültethető.

Ps.:
Ha segítségre lenne szükséged

Ha tetszettek a fentiek, de úgy érzed, hogy profikra bíznád a részleteket, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, és feltérképezzük a lehetőségeid, hogy hogyan tudunk neked segíteni a szalonod felvirágoztatásában.